
Én nem szóltam az egész úton senkihez, így inkább agyaltam a sulin. Mindjárt itt van, és még nincs semmi felszerelésem meg semmi. Azt is be kéne szerezni. Ezen kezdtem agyalni, ugyanis mi lesz, ha mindenki utálni fog? Esetleg ha csak kihasználnak, mert a testvérem egy híresség? Minden lehetőség megmutatkozott bennem, amikor ordibálásra figyeltem fel..
- SAAAAM.!!! - üvöltött Zayn.
- Mi van már? - vettem ki a fülhallgatót a fülemből.
- Ezer éve kiabálok neked hátra...megjöttünk.
- Jó rendben. Ezer bocs. - kezdtem flegma lenni. Bementem a rádiós székházba és kamerák ezrei vettek körül, vakuk vakították el a látásomat, és mikrofonok sokaságát dugták az orrom alá. Ekkor Zayn jött oda hozzám, és eltolta a riportereket tőlem annyira, hogy levegőt kapjak. Hálás tekintettel néztem rá, mire ő rám mosolygott.
Alan és Gordon, a két fő-műsorvezetők, elmondták a tervet. Először a fiúkkal és velem beszélgetnek, aztán a fiúk elénekelnek egy dalt, és én is egyet, aztán pedig a hallgatók kérdéseire válaszolunk.
- És 5..4..3..2... - mutogatott a kinti hangmérnök, és élő adásba is kerültünk.
- Szép jó reggelt mindenkinek.! - üvöltött a mikrofonba Alan. - Mint tegnap megígértük, ma itt ül mellettünk 6 személy, akik a tinik kedvenceik, és példaképeik......És ők nem mások mint...
- Állj, állj állj, Alan. - szólalt meg Gordon. - Még nem árulnánk el...kérnénk tippeket, hogy szerintetek kik ők. Lehet, hogy csapat, lehet, hogy mindegyikük egy-egy különálló személy, de lehet, hogy egy csapat és egy különálló személy, szóval jó tippelgetést. És aki jól tippeli az összes itt lévő embert..csapatnál persze elég a csapatnév is..az találkozhat velük a stúdiózás után. Addig hallgassuk meg a mi jó öreg Jacko-nkat. Szóval..Michael Jackson - Smooth Criminal. A zene alatt addig mi jókat röhögtünk az SMS-eken, ugyanis olyanok jöttek, mint például Selena Gomez, Justin Bieber, Big Time Rush, Demi Lovato..stb. Persze sokan tippeltek a One Direction-ra is, és meglepődtem, hogy rám is gondoltak. Volt olyan párosítás, ami azt írta, hogy One Direction és Samantha Edwin/Styles. Ezen lepacsiztak a srácok, és mondtam, hogy ő legyen a nyertes. A tippelő Samdwin névem rejtőzött, és máris eszméletlen szimpatikus lett, ugyanis az én rajongóim hívják magukat Samdwineknek. Ekkor felvigyorogtam. A számnak vége lett, és Alan szólalt meg.
- Nos. Nagyon nagyon sok SMS-t kaptunk, és sokan is találtátok el, hogy kik azok, akik itt ülnek. Ééééééééés...akik itt ülnek...őőőők nem mások.....miiint....a One Direction és Samantha Edwin. - a végére már bekapcsolódott Gordon is. Szóval a "a One Direction és Samantha Edwin" részt együtt mondták. A végén a srácok köszöntötték a hallgatókat, és pedig csak nevettem. Ha zavarban vagyok nevetek. Ezzel nem tudok mit csinálni.
- Sziasztok. - mondtam bele én is.
- Szóval srácok...itt vannak ők. A tinédzserek körében a két legismertebb előadó. Directionerek, és Samdwinek ezrei örülnek, hogy imádottukat élőben hallgathatják. És ugye nyertest is ígértünk..és ő nem mááás...mint Samdwin. Hívjuk is.... kicsöng. - örült hangosan a mikrofonba Gordon. A tulajdonos fel is vette a telefont.
- Úr isten...haló!?
- Szia. Ez itt a Morning Show. A helyes megfejtésed miatt hívunk. Te nyertél. - egyre hangosabban üvöltött Alan.
- Ne viccelj Alan. Komolyan?
- Persze. Komolyan. Szoktam én viccelni? - tette fel az újabb ironikus kérdését.
- Nem..nem...neeeem....dehogyis. - mondta Gordon. Hogy lehetnek ilyen korán ennyire frissek? Kíváncsi lennék a kávé adagjukra.
- Szóval..ki vagy titkos idegen.? Mesélj kicsit magadról. - tette fel a kérdést újonnan Alan a helyes megfejtőnek.
- Laura Parks vagyok. De hívjatok csak Lolának. 16 éves vagyok, és ezer éve Samdwin és Directioner. Imádom a zenéiteket, és a hangotokat. Milliónyi kérdésem lenne tőletek, de nem szeretnék nyomulós lenni. - Harry Lola hangján csak mosolyog. Mintha tetszene neki, vagy mi. De az biztos, hogy szimpatikus neki. - Van egy papagájom, akit Directionernek hívnak, és egy halam, amit Samanthanak. Most totál őrültnek tartotok, de....
- Nem..nem..nekem tetszik. - vágott a lány szavába Harry.
- Srácok, ha látnátok Harry fejét...iszonyat cuki. Ezerrel vigyorog, és el van pirulva.... - mertem bátorkodni, és megszólaltam én is, mire Louis helyeselt, Harry pedig felém dobta a pólóját.
- Gyerekek....igaz a hír.! Harry Styles tényleg szeret vetkőzni..hujjuuujjj.. - közölte a hallgatókkal Alan.
- És most az ifjú göndörke közelít szőke kishúgához..vereség elé nézünk a Samdwin javára. De nem..Sam támad, és nyer....igen. Ezennel nyert a női erő...Harold Edward Styles a földön hever. A srácnak vége, mint Rák uramnak, amikor elveszti a herkentyű burger receptjét... - közvetített Gordon, mint egy focimeccsen. Körülöttünk mindenki nevetett, és Lola halk kuncogását is hallani lehetett. És hírtelen komolyra váltotta a témát a műsorvezető. - De Sam. Egy kérdésem lenne hozzád...amikor Anne, elmondta, hogy te vagy a lánya, akkor mit éreztél? - lesokkoltam.
- Fhu..hát ez egy nagyon jó kérdés. Az érzéseim kavarogtak bennem. A düh, az idegesség és a megnyugvás, hogy mégis van családom. De azt az érzést, ami pontosan ott volt bennem, azt nem tudom szavakkal kifejezni. Nagyon meglepődtem, és utána még a döntés, hogy menjek, vagy maradjak ott. Eszméletlen nehéz volt..
- Aztán jött édesanyád halála.. - nézett maga elé Gordon.
- Igen. Aztán elvesztettem valakit, aki szinte valaha a legfontosabb volt számomra, annak ellenére, hogy hazudott nekem. - rakoncátlan fürtjeimet a fülem mögé tűrtem, és egy-két könnycsepp hagyta el az arcomat, de nem akartam hogy lássák, így én is magam elé meresztettem a tekintetem. Ekkora Liam mellőlem átkarolt, és megölelt.
- Nem szeretnénk ha itt ilyen szomorú lenne a hangulat..igazam van, vagy igazam van, Alan? - tette fel a kérdést műsorvezető társának Gordon.
- Hát Gordon, mivel nem hagysz más választást, igazad van. Nem lehet itt szomorú hangulat. Ezért most inkább énekeljetek nekünk srácok..A hölgyeké az elsőbbség..Sam?!
- Huh..rendben. Az igazság az, hogy ez a dal, rettentően közel áll hozzám, amint a címe is ezt jelzi. Alone Again, vagyis újra egyedül. Ezt a dalt akkor írtam, amikor Zayn-el találkoztam. - ránéztem a srácra, aki kerek szemekkel nézett rám. - Amikor kérdezted mit írok..valahogy te adtad az ihletet. Még nem hoztam nyilvánosságra ezt a dalt, így remélem tetszeni fog nektek. - mosolyogtam, a hangmérnökök berakták az aláfestő zenét, és én elkezdtem énekelni. (Alone Again.) (HALLGASSÁTOK MEG.!) Amikor a dal végére értem, őszintén elérzékenyültem, hiszen ez a dal az én akkori érzéseimről szólt igazán. A végén az összes teremben lévő ember tapsolt ezerrel. Zayn-en is láttam, hogy néhány könnycsepp ellen küzdött. Elértem amit akartam; a dalaimmal emberekből érzést váltsak ki. Dicsérő szavakat kaptam.
- Sam. Menj fel a fan paged-re, és nézd meg a leveleidet.
- Alan, nekem nincs fan page-m. - mire ő bólogatott, hogy de igen van. Én ekkor beléptem a facebook-omba, és láttam, hogy tényleg van. Gondolom Emma szerkesztette eddig, hiszen olyan posztok voltak kint, amiket csak ő tudott, és gondolom átadta a szerkesztést. A leveleimben csak úgy dőltek a mondatok, hogy hallgatnak a rádióban, és eszméletlen jó az új dalom. - Köszönöm szépen a rajongóimnak, akik írtak nekem. Nagyon szeretlek titeket.
- Sam..ha akkor írtad ezt a dalt, és nem tudtad még, hogy ide jövünk, akkor mikor akartad te ezt a csodás dalodat közzé tenni? - nézett rám Harry.
- Hát akkor arra gondoltam, hogy veszek egy felszerelést, amin fel tudok venni számokat, és..
- Ott a mi stúdiónk. - javasolta Zayn.
- Igen..igen...azt nyugodtan használhatod. Mindenkinek van egy fiókja, ami jelszóval van védve, ha esetleg dolgozik valami titkos projekten, így te is csinálhatsz ha gondolod. Kirakod a tábládat a főkapura, hogy "titkos" és mindenki tudja, hogy nem lehet bemenni. Hangszigetelt az egész. Tök jó. És akkor ha valaki még is be akar menni, csönget, te 2 perc alatt lemented az eddigieket, és kész is. - áradozott Niall. - Ja, és a legmegbízhatóbb hangmérnökünk van, Josh. Ő sosem árul el senkinek semmit, már persze ha titkos a dolog. - kacsintott.
- Ez jól hangzik. Köszönöm.
- Nem húzzuk tovább az időt....jöjjön a One Direction dala. Mit énekeltek srácok? - mondta Gordon.
-Hát. Mivel a WMYB és a One Thing ezerszer lejött már a tv-ben és a rádiókban is, így mást szeretnénk. - kezdte Liam.
- Sam egyik kedvencét. - mosolygott rám Zayn.
- Amit 4 és fél milliónál több ember nézett meg a youtubon, az x-faktor hivatalos profiljánál. - folytatta Niall.
- Hölgyeim és uraim, fiúk és lányok, kutyák és macskák, saláták és sárgarépák, sütik és főételek, falusiak és városiak..
- Louis.! - szólt közbe Alan.
- A Torn. - fejezte be Harry. (Torn.)
A fiúkat úgyszintén tapsolta az egész stáb. Kapta a Morning Show az SMS-eket, hogy mennyire jók. Én pedig szinte ugráltam örömömben, hogy a kedvencemet énekelték. A dalok után pedig a rajongói kérdések sorakoztak...
- Szia Sam. A kezdetek óta imádlak, és tisztellek. Hihetetlen nagy példaképem vagy. Imádom a zenéidet és az ízlésedet. Hogy hogy nem tudtad, hogy te egy világhíresség vagy? - tette fel az első kérdést egy aranyos, és kedves, 14-15 év körüli lány.
- Szia. Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, és hát a kérdésedre a válasz annyi, hogy nem tudom. Soha nem kerestek sehol. Twitteren sem nőtt a követőim száma, facebookon sem, és az utcán sem támadtak le...de ezen, hogy őszinte legyek, már én is gondolkoztam.
- A twitteres dolog az azért van, mert senki sem tudta a nevedet. Tényleg senki. Mivel nem úgy vagy fent, hogy a teljesen neveddel, így szinte lehetetlenség is volt megtalálni. - válaszolt a lány. Logikus magyarázatnak tűnt.
- Nagyon szépen köszönjük a kérdésedet...szia. - köszönt el Gordon. A fiúknak igazából több kérdés jött, de nem zavart. Úgy is újra a sulin agyaltam, amikor kaptam egy újabb kérdést.
- Szia Lex. Kelly vagyok. Sokan azt mondják, hogy visszajössz a suliba, és az Albert Einstein-be fogsz járni. Igaz? Mivel én is oda járok, és eszméletlen lenne. - az adásból direkt kisípolták az iskola nevét, de mi bent hallottuk, így meg mertem erősíteni.
- Szia Kelly. Igen, igaz a hír. Valóban visszamegyek a suliba, bár abba sem hagytam. És igen, abba az iskolába fogok járni, amit említettél. Majd szívesen megismernélek. - itt a hangmérnök kicsit siettetni akart minket, mivel lejárt az időnk, és vége a mi részünknek, így szintén Gordon vágott közbe.
- Nos. Köszönjük szépen a kérdéseket, és azt is, hogy a One Direction és Samantha itt voltatok velünk. A hallgatók ne menjenek el, ugyanis mivel megszavaztátok a sztárhetet, a következő vendégek jönnek. Ismét nem áruljuk el nektek, hogy ki az...addig tippeljetek. A következő szám, Demi Lovato - give your Heart Break.
Megköszöntük Alannek és Gordonnak, hogy itt lehettünk, és a folyosón szembe találtuk magunkat a következő párral. Amikor megláttam őket sikítófrászban törtem ki..a példaképem..ITT.!!!
Nekem nagyon bejön a történet. Már nagyon várom a kövi részt! :))
VálaszTörlésmég még még
VálaszTörlésHa mar kövit nagyon szeretem!!<3
VálaszTörlésez is nagyon jó lett mint az össze többi:):)))
VálaszTörlés*F
Zaynnn *-* I love ya mann <3 Tovább!
VálaszTörlés@Lexiiiiiiiiiiiiii ily Lol <3
Nagyon jó lett :D Bár én még csak most kezdtem el olvasni , de már most megszerettem !! .) :D
VálaszTörlésszia nagyon tetszett ez a rész is....hozd kérlek a folytatást!!! :D
VálaszTörlésmár az elejétől fogva olvasom, és tök jóó:3 kövit!:) csak így tovább Zayn!
VálaszTörlésNagyon tetszik, és mindenképpen folytasd! Én is az elejétől kezdve olvasom:))
VálaszTörlésnagyon tetszik a blogod, szóval pls ne hagyd abba!:) rendszeres olvasó vagyok, és bocsi h nem komizok de nem nagyon szeretek.:/ de ezentúl fogok!:) kíváncsi vagyok h mi lesz a Niallel való kapcsolatával meg a többiekkel..pls ne hagyd abba!!:)xx
VálaszTörléskíváncsi vagyok mi lesz ebből.:D
VálaszTörlésimádom a blogot.csak így tovább! ;)x
nagyon tetszett. várom a folytatást!!!!!! :DDD imádlak <3
VálaszTörlésMég mindig isteni lett,és nehogy törölni merd az oldalad!!! :DD Következőt akarunk, nemlátod? <3
VálaszTörlésN xx
ne töröld, szuper ! xxx
VálaszTörlésnem tudom honnan jott az ihlet ehhez a tortenethez,de eszmeletlen jo... es varom a fojatatst.. es lecci ne torold a blogot mindenki szereti es varja . :**
VálaszTörlés