#18.

Sziasztok. :) Hamarosan eljutottunk az 5.000 látogatóhoz, aminek én személy szerint rettenetesen örülök. :3  Mivel látom, hogy mostanában csak lendül fel az olvasóim száma ezért arra gondoltam, hogy akkor emelek egy kicsit...vagyis a következő rész az 10komi+10tetszik után lesz.  Az előző részhez megvolt a 100. kommentelő, akinek ajándékot ígértem, és az ajándéka az, hogy beleírom a történetembe. Vagy ebbe vagy a következőbe már meg is lesz található Anna néven. Remélem tetszik, és akkor a következő részt pedig szokáshoz hívően (most persze emelve) komik és tetszikek után hozom.
 Bocsánat a nem túl hosszú részhez, de örültem, hogy ennyit ki tudtam hozni belőle. Ezen a részen kb. 3-4 napon át rágódtam, hiszen nem volt ihletem.. :| De itt van. :) Remélem tetszik. :P
 És elkezdtem olvasni egy másik blogot, (link) és nagyon tetszik. nézzetek be ti is. Ajánlom. :)
 Jó olvasást. :) x

 Liam a monológja után elhallgatott, és egyikünk sem szólt egy szót sem. Liam felállt, és elment. Nem néztem utána, így nem tudtam, hogy hova készül. Csak elővettem a mobilomat, felmentem myspirit.com -ra, és kiírtam ezt:
 "Samm: I lost my hope... Status: weepy" - (Magyarul: Samm: Elvesztettem a reményt. Státusz: sírós.)
Ránéztem a telefonom órájára, ami már 22:04-et mutatott. Lassan beballagtam a házba, ahol Harry volt már csak. Louis már fent aludt, a többiek meg hazamentek.
- Dave? - kérdeztem rá, mire ő csak az emeletre mutogatott, és én csak bólogattam, és bementem a szobámba. Lefürödtem gyorsan, és befeküdtem az ágyba. Gondolkozni sem volt időm, mivel hirtelen elaludtam.


 Reggel arra keltem, hogy az öcsém ugrál rajtam. Totál elfelejtettem, hogy itt van.
- Kelj fel Samy, éhes vagyok.! Éhes vagyok.! - ütögette a hasamat.
- Jézus, Dave. Nyugi. Egy pillanat. - majd megfogtam a derekát, és leraktam az ágyról. Én még 2 másodpercre visszadőltem az ágyba, és utána egyből ki is pattantam, persze zombi sebességgel.
 Amikor kiértem, Dave szorgalmasan leült az asztalhoz, és várta a kaját.
- Mit kérsz? - hajoltam az asztalhoz.
- Hm... - váltott gondolkodó módba, és a száját ütögette a mutatóujjával. - Virslit. - mondta ki végül hosszas gondolkozás után, majd egy nagy mosoly keletkezett az arcán, amire én csak megborzoltam a haját. Én neki is láttam a reggelinek, de nem csak 2 db-ot főztem ki, mivel egy hadsereggel lakok körül belül, ezért vagy 20 db-ot csináltam. Amint leraktam az asztalra a kész ételt, az összes fiú hirtelen megjelent. Hogy csinálják ezt? Az egész csapat leült enni, és én elkezdtem rendet rakni a konyhában. 
- Nem ülsz le? - kérdezte Harry.
- Majd ha ti befejeztétek. - néztem hátra.
- Mint egy igazi feleség. - nyögte ki Niall. A kezeim a levegőben megálltak, és abbahagytam a tevékenykedést. Csak bámultam előre. A nagy villakarcolások a tányérra zajok is megszűntek. Csak a lélegzetvételt lehetett hallani. - Úgy értem.... - próbálta magát kimagyarázni. - Jó, hogy ránk gondolsz...
- Ja, igen..jó. - próbáltam megnyugtatni, és mindenki tovább evett. De már nem beszélgetett senki, csak csöndben ettek. Amikor befejezték, mindenki megköszönte, Harry elvitte Dave-t egy játszótérre, én pedig elpakoltam, és én is ettem, de nem sokat. Miközben ettem, nem tudom miért, de elkezdtem gondolkozni azon, amit Niall mondott. Miért mondta? Ekkor meg is jelent..
- Az előbbi...az... - dadogott.
- Semmi baj. - mosolyogtam. Pár percig még ott állt előttem szótlanul és az egész helyzet kezdett kicsit kínossá válni, így én felálltam az asztaltól, elmosogattam a tányérom, és indultam volna el, de senki nincs itthon, és nincs jobb alkalom, hogy jobban megismerjem, így megkérdeztem tőle..
- Hé.. - néztem hátra, amire ő egyből felkapta a fejét. - Nem akarsz bejönni velem a kórházba? - mutattam az ajtó felé, mire ős bólintott és elindultunk. 
 "Szia, tudom, hogy nem a legjobbkor, de a mozival mi legyen?" - kaptam az üzenetet Adam-től. Istenem, ez a két pasi miért mindig egyszerre jelenik meg?? 
 "Szia, most örülnék ha ezt a témát egy ideig hagynánk, és pár napig nem találkoznánk. A média most nagyon felfigyelt rám, és szeretném elkerülni őket és a fölös cikkeket. Majd bepótoljuk, és ne haragudj." - Nem tudom miért nem akarok vele találkozni, csak most nem akarok. Fura mód, inkább Niall-el vagyok. 
- Ki volt az? - nézett felém a volán mögül.
- Adam.. - vágtam fura arcot a válaszom mellé.
- Azt hiszem, jobb volt amíg nem tudtam. - bámult kifelé.
- Azt írtam neki, hogy egy ideig ne találkozzunk. - ekkor Niall felém fordult, és kérdően nézett rám. - Most nyugalmat szeretnék.. - bújtam ki. Nem akarom neki bevallani, hogy érzek iránta valamit, mert azzal csak megcsillantanám a szemében a reményt, és semmi sem garantálja azt, hogy "őt választom". 
 Amikor beléptem a kórházba megláttam az orvost, és eszembe jutott, hogy az összes fiúnak itt kéne lennie. Basszus. Kiment a fejemből. Azonnal dobtam egy üzit a srácoknak, hogy jöjjenek ide. Harry válaszolt, hogy Dave-t lepasszolta Anne-nak. 
- Szia Sam. - közeledett kedvesen Dr. Schwarz. 
- Jó napot. - köszöntem vissza, és nyújtottam a kezem felé, amit ő viszonzott.
- A fiúk? 
- Úton. - mosolyogtam tovább.
- Szuper. Én addig bemutatlak téged és a szöszit a lányomnak. - mosolygott, és elindultunk az irodája  felé.
- Ááááááh. - egy nagy sikítás fogadott minket. - Apuci..nem hittem volna, hogy igazat mondasz. - ment oda a csaj Niall-hez, és megölelte. Niall teljesen sokkos állapotban azt se tudta mi van, de visszaölelte a lányt. 
- Szia.. - próbált beszélgetni Niall.
- Jaj. Ne haragudj. De bunkó vagyok. - csapta meg a homlokát 'viccesen'. - Anna Schwarz. - nyújtotta Niall felé a kezét.
- Niall. - mosolygott a lányra. Anna gyönyörű volt. Hosszú barna haj, /ami látszott, hogy nem természetes göndör, de szép volt../ barna szemek, és kreol bőr. Körül belül 168-170 cm magas lehetett. Szépen ki volt sminkelve, nem túl sok, de nem is kevés. Én Harry-től kaptam egy SMS-t, hogy hol vagyunk, mert ők már várnak ránk. Én szóltam Dr. Schwarz-nak, hogy hozza ide a többieket, és értük is ment. Amint belépett a másik 4 tag, Anna totál kikészült. Sikongatott jobbra és balra. Aztán pár perc múlva le is nyugodott, és úgy beszélgetett a fiúkkal, mintha ezer éve ismerné már őket. Együtt nevettek minden féle hülyeségen. Én mosolyogtam, és kimentem a szobából, és egyenesen apához vettem az irányt. 
 Amikor beléptem a szobájába nagyon jó állapotban volt. Ugyan azt a friss és üde apukámat láttam viszont, akit még otthon hagytam. Amikor észrevettem, hogy milyen jó a hangulata én is mosolyogni kezdtem. 
- Prücsök. - szólalt meg, amikor meglátott, és intett nekem, hogy menjek oda hozzá. 
- Szia apu. - mosolyogtam tovább mint a vadalma, leültem mellé, és szorosan magamhoz öleltem.  - Hogy tengenek napjaid ebben a lepukkant porfészekben? - kezdtem viccelődni, hiszen ez a kórház új volt, és mindennel felszerelve. 
- Hát. El lehet tölteni egy kis időt, de ha egy évig itt kéne maradnom, tuti dilis lennék. - kezdett nevetni ő is. Örülök, hogy jobban van. - Kislányom.. - váltotta komolyabbra a témát. - Most nagyon nagy feladatra kérlek téged.. - esküszöm, hogy majdnem sírtam. Ilyen komoly sosem volt... - Mivel én itt vagyok, ezért nehezen menne nekem, és mivel anya nincs...meg kéne szervezni a temetését. Ugye számíthatok rád? - én lefagytam. A vicces apukám egyből eltűnt, amikor felhozta anyát. Csak rázogatta a vállamat, hogy még élek-e. 
- Persze. számíthatsz rám.. - próbáltam mosolyogni, ami egy másodpercre sikerült is, de aztán mégsem. - Ne haragudj, majd még jövök, csak Dave Anne-nél van, és...
- Kitartás. - vágott közbe. - Erős lány vagy, és majd megyek, és segítek. Rendben? - fogta meg erősen a kezemet, és én csak bólogattam, majd elhagytam a szobát. Egyből bementem Dr. Schwarz irodájába a fiúkért, és a nagy jókedvnek szintén vége lett, amikor beértem szomorú arccal. Mindenki kérdezgette, hogy mi van, de én csak annyit válaszoltam, hogy menjünk haza. Mindenki felállt a helyéről, és elindultunk kifelé. Amikor a kijárati ajtóhoz léptünk, és összecsuklottam, és sírni kezdtem.
- Hé.. - ugrott oda mellém Niall. - Gyere... - segített fel. Amikor felálltunk a szemébe néztem, és erős késztetést éreztem az iránt, hogy megcsókoljam, de nem lenne valami hű de romantikus, így mellőztem. Csak megöleltem, és ezt dünnyögtem a mellkasába..
- Hogy lehetek ilyen hülye, hogy nem veszlek észre? - mire ő csak simogatta a hátamat. - Szeretlek... - suttogtam tovább, bár ezt nagyon halkan, remélve, hogy nem hallja meg, de tévedtem..
- Én is téged.. - suttogta vissza. Itt fogtam fel igazán, hogy Niall és én nem csak barátok vagyunk.......