#17.

Sziasztok.! Örülök, hogy egyre több olvasóm van, és remélem még lesznek is. :) Ugye megígértem, hogy az az ember, akié a 100. komment lesz, az kap valamit. (Őt értesítem majd.!) Még nem tudom mit, de valamit. ;) Következő rész akkor szintén 5komi+6tetszik után lesz. ) Jó olvasást. x

- Tessék? - kérdezett vissza álmosan.
- Apa szobáját mondták..és meg fogják műteni... - lettem egyre idegesebb.
- Gyere.. - húzott fel, és odamentünk egy nővérhez. - Elnézést.. - kocogtatta a nő vállát.
- Igen? - mosolygott vissza kedvesen.
- Mi történt a 3. emelet 23-as szoba lakosával? Miért kell gyorsan műteni? - kérdezte Zayn helyettem, mivel megint a sírás határán voltam.
- Az illető kihúzta magából a gépeket, és leálltak a szervei. Azonban mi 1-2 másodperc alatt észrevettük, és gyorsan kell cselekednünk... - az ápoló jókedve el is ment, amint ezt elmondta. Látta, hogy elbőgöm magam, ezért megsimogatta a vállam, és ezt mondta. - Ne aggódjon. A rokona jó kezekben van. - erőltetett egy mosolyt az arcára, majd eltűnt.
- Nem akar élni... - suttogtam oda Zayn-nek.
- Ilyeneket még csak ne is mondj.!
- Őt nem veszíthetem el.! - szorosan magához ölelt, és nem engedett el.
- Nem fogod.! - ettől a mondattól nagyon megkönnyebbültem, pedig nem is az orvos mondta, hanem Zayn.
- Sam..minden oké? - rohant oda hozzám Harry. Rá néztem Zayn-re, aki csak bólintott, így 'váltottam'. Most már Harry karjaiban vagyok. Ugyan olyan szorosan ölel engem, ahogy Zayn. Ugyan olyan nyugtató a közelükben lenni..
- Nem.! Apát műtik..semmi sem oké. - sírtam tele a pólóját.
- Mi? Miért műtik? - nézett le rám, ugyanis alacsonyabb voltam nála.
- Mert nem akart élni, és kihúzta magából azokat a gépeket, amik életben tartották..a szervei leálltak, és műtik... - ennyi volt az, amit el tudtam mondani, aztán sírtam tovább.
- Figyelj...hoztam valamit..legalább egy ideig nem fogsz gondolni erre az egészre,amíg ezt olvasod, és szerintem örülni fogsz. - mosolygott rám, és átnyújtott nekem egy levelet. Kérdően néztem rá, majd megfogtam, és kinyitottam.
"Tisztelt Samantha Styles.!
 Örömmel közöljük magával, hogy a felvételi pontjai elegendőek ahhoz, hogy felvegyük iskolánkba. Sőt, nagyon jó pontot ért el. 100-ból elért 97-et. Ez az elmúlt 4 évben, a legmagasabb. Miénk a megtiszteltetés, hogy a mi iskolánkba járhat. Az órarendjét jövőhéten elküldjük az ünneplőjével együtt. Üdvözöljük az Albert Einstein Gimnáziumban.
 Köszönettel ~ Dr. Edward Edison. - Igazgató. "
 Valóban jó volt, hogy felvettek ebbe az iskolába, hiszen ez a legjobb iskola a világon, de ami után letettem a levelet, egyből eszembe jutott apa.
- Köszönöm. - mosolyogtam Harry-re.
- Ne nekem köszönd. Te írtad a felvételit. - mosolygott vissza. Ekkor egy orvos lépett ki a műtőből, és keresett valakit. Amint meglátott engem, felkapta a fejét és odajött.
- Samantha Edwin, ugye? - állt meg előttem.
- Igen. - néztem rá reményteli pillantásokkal.
- Az apján sikeres műtétet hajtottunk végre. - ekkor megkönnyebbültem..nagyon. - Azonban 3-4 hónapig biztosan bent kell maradnia. Hallottuk, hogy az öccse is itt van. Ön kivel él?
- A testvéremmel. - mutattam rá Harry-re.
- És ön már nagykorú?- kérdezte Harry-től.
- Igen. 18 vagyok. - válaszolt.
- Ugyanis, - fordult vissza hozzám az ember, aki megmentette az apám életét. -  az öccsének kell valahol élnie. Önök el tudják látni, viselni a gondját? Nagy felelősség. Magát.. - mutatott Harry-re. - ismerem. A lányom nagy rajongója, és mivel mindenről beszámol... - mondta kissé poénosan - ezért tudom, hogy alig van otthon. Magáról is hallottam. - ekkor már rám mutatott. - Nagyon szép hangja van. De attól félek, hogy egy 4 éves gyereknek olyan hely kell, ahol biztonságban élhet, és foglalkoznak vele.
- Megpróbálhatjuk.. - mondta Harry. - Anyukám ott lakik tőlünk nem messze. Ha nem nagyon sikerül, rá rá bízhatjuk.
- Harry.! - mordultam rá a nagy hajúra.
- Nem Sam. Amiért hazudott ennyivel jön legalább.! - vágott vissza. Lelkem mélyén tudtam, hogy igaza van, de nem akartam elfogadni.
- Nekem viszont itt lakik a mamám. Anyu anyukája. - vetettem fel az újabb ötletet.
- Szóval ha nem sikerülne, akkor van hova mennie, ugye? - kérdezte az orvos, mire Harry-vel egyszerre egy határozott Igennel válaszoltunk. Az orvos elégedetten bólintott, majd mondta, hogy várjunk itt, és lehozza Dave-t a szobából.
 Pár perc múlva meg is jelent a fiúval a kezében.
- Nagyon köszönök...mindent. - mosolyogtam az orvosra, miközben az öcsémet fogtam a kezemben. - Nem tudom ezt hogy meghálálni.
- De megtudja. - néztem az orvosra csodálkozóan. Akármit megadok neki. Akármit.
- Mint az előbb említettem, a lányom nagy rajongó. Ha őt bemutatná a fiúknak...az sokat jelentene nekem..
- Benne vagyok. De megkérdezhetem a teljes nevét? - fogtam vele kezet.
- Dr. Erik Schwarz. - mosolygott rám.
- Nos Dr. Schwarz... - kezdtem bele a mondatomba, de belevágott.
- Inkább Erik. - mosolygott, mire én is mosolyogtam.
- Szóval akkor Erik. Tényleg nagyon hálás vagyok, és holnap is bejövök apámhoz. sőt minden nap..és behozom a fiúkat is. Rendben?
- Ez a munkám. Természetes, hogy életet mentek...
- Magának természetes...de nekem nem.
- Amúgy pedig rendben. Akkor holnap. - mosolygott majd intett egyet. Zayn, Harry, Dave és én elindultunk haza. Vajon Dave tudja, hogy anya nincs többé? Szegény. Hogy mondjam el neki?

 amikor haza értem dél körül lehetett. Dave jött mellettem, és amikor beértünk a házba elkezdett futkározni, amin mindenki elkezdett nevetni.
- Lett egy gyerekünk? - jött ki hátulról Niall.
- Ő az öcsém.. - nevettem. - Amúgy az mi? - mutattam a kezében lévő papírra.
- Ja..ő..levél. - vigyorgott.
- Milyen levél? - kezdett gyanús lenni az egész egyre jobban.
- Hát...felvettem az Albert gimibe. - vigyorgott ezerrel.
- Albert Einstein? - néztem rá a lehető legnagyobb meglepődésemmel.
- Igen, miért?
- Mert engem is felvettek. - vettem elő a táskámból az én levelem. - De várj...te már nem végeztél?
- Nem fejeztem be soha a sulit, és most beszeretném.
- És pont az Albert Einstein?
- Most baj?
- Őszintén...tudtad, hogy én oda jelentkeztem?
- Nem. - vágta rá egyből.
 Mondatom előtt vettem egy nagy levegőt, hogy lenyugodjak..
- Rendben.
 Fogtam magam, és elkezdtem keresni Dave-t. A végén feladtam, mert tudtam, hogy valahol a házban van, és amíg ott is marad, biztonságban érzem. Kimentem a kertbe, és leültem a napágyba.
- Szia. Zavarok? - ült le mellém Liam.
- Szia. Nem..dehogy. Csak gondolkozok. - mosolyogtam.
- Szabad tudnom, hogy min? - itt már ő is hátradőlt, és néztük a kis szökőkutat.
- Félek Liam... - fordítottam oldalra a fejem.
- Mitől? - nézett ő is rám.
- Hogy mi lesz az öcsémmel..velem..Niall-el, Adam-el..
- Az öcséd miatt ne aggódj. Hiszen itt vagyunk mi, és az anyukátok is, Anne. Ha valami baj lenne, felhívjuk. A másik..nem tudod kit válasz, ugye?
- Nem. - kezdtem cinikus nevetésbe.
- Mérlegelj. - kérdően néztem rá, majd elmagyarázta. - Kinek mik a rossz, és a jó tulajdonságai, rakd őket össze, és amelyiket úgymond megéri..őt válaszd. Csak egyre kérlek. Niall szívével ne játssz. Ő a legérzékenyebb ember akit ismerek. Ezt az egyet megteszed nekem? - én csak bólogattam. Liam az, akivel meg tudok mindent beszélni.
 Nekem alapból nem szokások játszani a szívekkel, de most tényleg nem tudom, hogy mit is tegyek....és ez egyre rosszabb lesz, hiszen valamelyiket el fogom veszíteni, és örökké nem várhatok.....