#16.

  Sziasztok.! Itt van az újabb rész. ehhez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni, csak annyit, hogy iratkozzon fel rendszeres olvasónak az, aki szereti a történetet. :) És akkor 5komi+6tetszik = új rész. :) Jó olvasást. x

  "Szia. Remélem akkor ma ráérsz egy mozira. :) Adam. x "
 "Szia persze. Ki nem hagynám. Hánykor, és hol?" - nyomtam rá egy gyors választ.
"Gyere a közparkba mondjuk 2-re. Megfelel? :D"
"Meg. Akkor 2-kor. Szia. x"
- Kivel beszéltél? - kérdezte tőlem Harry.
- Miért? - vetettem rá egy ártatlan pillantást.
- Hát..mivel ezerrel vigyorogsz, és a fejed olyan vörös mint egy rák... - viccelődött.
- Haha..nagyon vicces. - ekkor két kezemmel megfogtam az arcom két oldalát, és bementem a szobámba.
- Most haragszol? - üvöltött oda nekem Harry.
- Aha.. - tettettem a megsértődöttet.
- Hát jó. - hallottam, ahogy elneveti magát, szóval tudja, hogy valójában nem neheztelek.
 Úgy döntöttem, hogy bemegyek a fürdőbe, és beülők egy kád forró vízbe. Hiába van dög meleg, akkor is..most úgy érzem, "jól fog esni". Amint kinyitottam a szekrényemet, hogy kivegyem a hajsamponomat, megláttam a pengét a sampon előtt, amivel vágtam a kezemet. Mintha egy tárggyal farkasszemet néztem volna. Percekig bámultam, hogy mit tegyek..megfogtam, és hatalmas haraggal belevágtam a kukába. Hirtelen minden emlék visszatért belém. Amikor még a wc deszka előtt guggoltam, és arra vártam, hogy a kaja visszaköszönjön. Nem is értem miért végeztem magamon ekkora önpusztításokat.. Örültem, hogy ez az énem eltűnt...vagyis remélem. Végül is csak 2-3 hete nem történt meg egyik eset sem. Beültem a kádba szépen lassan, becsuktam a szemem, és élveztem a csöndet...már amennyire lehetett.
 Pár perc múlva Harry kezdett el dörömbölni az ajtómon.
- Sam.! Gyere ki.! Most.! - egyre erőteljesebben verte az ajtót. Még pár ütés, és betöri.
- Nyugi. Mi az? - válaszoltam mg mindig csukott szemmel, és próbáltam relaxálni.
- Nincs nyugi. Most azonnal gyere ki.! Baj van.!! - hallottam a hangján, hogy most nem viccel, és tényleg baj van, ezért gyorsan kipattantam a kádból, megtörölköztem, és felöltöztem. Hát..lőttek a mai pihenős 20 percnek. Harry idegesen húzott ki a házból, és két sarokkal arrébb megálltunk, és a mellette lévő utcába mutatott, ahol rendőrök és mentők hada sorakozott. Akkor nem lenne ideges, ha nem olyan miatt lennének itt, aki nem fontos nekem. Tudja ki van ott.
 Azonnal odarohantam a tömeghez, és nagy nehezen átverekedtem magam, és az ámuló emberek lé kerültem. A családom autója. Te jó ég.! Dave hátul eszméletlenül, ahogy elől is a két szülőm. Egyből elkapott a sírógörcs és odarohantam hozzájuk. Először hátul nyitottam ki az ajtót, és rángattam ki az öcsémet. A mentősök azonnal elvették tőlem, és berakták a kocsiba.
- Az öcsém..! Ne..! - nyúltam utána.
- Az öccsét a Szent Maria kórházba visszük. Reméljük tudunk segíteni rajta. - mondta nyugtató hangon a főorvos. Valami okból bíztam benne. De én ott maradtam a szüleimmel. A tűzoltós emberkék kiszedték az anyámat az anyósülésről, és az összes orvos odarohant hozzá. Én is velük tartottam. Gyorsan átvizsgálták anyut, és valamit motyogtak. Nem értettem..ahhoz túl nagy volt a háttérzaj. Másodpercek múlva az egyik orvos lecsukja édesanyám szemét, amiből egyből levettem mi is történt. Anya meghalt.
- Ne.! Nem.! Ez nem történhet meg..! - rohantam a földön fekvő, már nem lélegző testhez. - Nem hagyhatsz itt.! - kezdtem ütögetni a mellkasát. És odahajoltam hozzá, hogy megöleljem. Nem akartam elengedni, de a mentősök jöttek, és letakarták egy fekete zsákkal.
 Apámat addig elintézték. Ő hála Istennek nem halt meg, de ő is veszélyes állapotban van, így abba a kórházba vitték, ahová az öcsémet.
- Sam.!? - hallottam egy ismerős hangot. Mire megfordultam láttam, hogy Adam az.
 Harry idehívta Niall-t, Louis-t, Zayn-t és Liam-et is, egyszóval mindenkit.Adam-et meg akartam ölelni, de ott volt Niall, így Niall-hez sem mehettem. Hirtelen felálltam és Zayn-hez rohantam. Belekapaszkodtam a pulcsijába és csak sírtam.
- Meghalt. - dünnyögtem. A sírás még mindig eluralkodott rajtam. - Az anyám meghalt..
- Sssh...nyugi. - simogatta a hátamat.
- Nem akarom elhinni, hogy nincs többé.. - sírtam és sírtam. Az összes fiú ott állt körülöttem és Zayn körül tétlenül.
- Figyelj..hallottad...apukád is veszélyes állapotban van. Az öcséd miatt kell erősnek maradnod, érted? - hangsúlyozta ki az öcséd szót Zayn. Apa. Jutott eszembe. Be kéne menni hozzá a kórházba.
- Zayn.. - néztem fel rá kisírt, vörös szemekkel. - Vigyél be a kórházba..kérlek. - Zayn csak elkezdett bólogatni, és még egyszer magához ölelt.
- Én, most akkor beviszem őt az apjához...ti szerintem beszéljetek a zsarukkal. - intett egyet Zayn, besegített az autójába. Egész úton még fel sem fogtam mégis mi történt. Vagyis felfogtam, de nem akartam elhinni.
- Zayn..én félek. - mondtam, maikor már a kórház ajtaja előtt állok.
- Ne félj.! Én végig itt leszek melletted. - több sem kellett, és szorosan magához ölelt. Fehér pólójába kapaszkodtam, és újra elkezdtem sírni. Amikor beléptünk az ajtón mindenki sürgött forgott. Zayn és én odaléptünk a recepcióhoz, egy kis információért.
- Thomas Edwin merre található? - kérdeztem a nőtől. Szegény szerintem alig értette, mert bőgtem még mindig.
- 3. emelet, 23-as szoba. - mondta mosolyogva. Nekem semmi lelki erőm nem volt visszavigyorogni.
- Köszönjük. - fejezte be a beszélgetésünket Zayn, és odaléptünk a lifthez, ami már ott is volt egyből. Beszálltunk, és felmentünk a 3. emeletre. Amint megláttam a 23-as szobát Zayn-re néztem, aki megfogta a kezem, és belépett velem az ajtón. Apa épp felkelt. Szegény. Nagyon rosszul nézett ki. A jobb keze, ami  a falnál volt, be lett gipszelve a bal lábával együtt. Az arca tiszta karc, és mély seb. Infúzió a bal kezében. Amikor meglátott engem és Zayn-t, mosolygott.
- Apa.. - nyögtem ki, és odarohantam hozzá, és az ágya mellette székre ültem.
- Szia Prücsök. - mosolygott rám minden erejével. Prücsök. Nagyon rég hívott így. Szemem megtelt könnyel, és megfogtam a kezét. - Anyád hogy van? - nézett rám reményteli szemekkel..
- Apu....anyu....ő meghalt. - alig bírtam kinyögni. Apán lévő mosoly, amikor meglátott engem, eltűnt. Elvesztett valakit, aki számára fontos. Elvesztette azt a személyt, aki számára az életet jelentette.
- É-és...Dave?
- Dave is itt van a kórházban. Azt mondták, hogy nincs nagy baja, de azért vannak rajta karcolások, ezért behozták őt is.. - Zayn csak állt ott mellettem, hogy ha kell, akkor meg tudjam ölelni, vagy valami.
- Megtennéd, hogy benézel hozzá? - próbált mosolyogni, de nem ment neki. Gondoltam, hogy aggódik Dave-ért, de mégis, most egyedül akart lenni, ami teljesen érthető. Próbált erős maradni. hihetetlenül felnézek rá ezért.
- Persze. - halvány mosoly ült arcomra, majd elengedtem apa kezét, és elindultam kifelé.
 A gyerekosztályon érdeklődtem, hogy hol van az öcsém, majd amikor épp beléptem volna a szobájába, egy műtős orvos állított meg..
- Elnézést..maga Samantha Edwin? - érdeklődött.
- Igen, én lennék.. - próbáltam kedves lenni, hiszen én is elvesztettem valakit, és így nehéz most jópofizni.
- Nagyon sajnálom, hogy nem kértünk engedélyt azért, hogy felnyissuk az anyja holttestét..
- Mit csináltak? - húztam fel magam, mire Zayn csak megfogta a vállam. Annyira tudja, hogy mikor kell lépnie, és ezt nagyon szeretem benne.
- Sajnálom, de olyan jelek utaltak az anyján lévő úgymond sérülésekre..
- Például? - vágtam bele a szavába.
- Hullott a haja, mivel foltok voltak a feje tetején...a bőre sápadt volt... - néztem rá kérdően, hogy miért mondja el ezt nekem, ha már nem is kértek engedélyt. - Az anyjánál egy 2 hónapja alakuló rákos daganatot találtunk. - mondta ki végül.
- Mit? - nem akartam felfogni, hogy anya nem csak meghalt, de rákos is volt.
- Rák. Nagyon sajnálom, de tudni kellett az igazat, és olyan vizsgálatokat, melyeket élő emberen lehet elvégezni, az anyján nem tudtunk, ezért kellett megnyitni. - köpni nyelni nem tudtam. Hirtelen azt se tudtam, hogy mit kérdezzek.
- Azt lehetett tudni, hogy szenvedett-e? - reménykedtem, hogy legalább az utolsó pár hónapja jól telt-e el.
- Lehet igen. De azt kell mondanom, hogy újabb rossz híreket kell közölnöm. Az anyja igen komoly szenvedéseken ment keresztül, és eszméletlen nagy fájdalmai voltak...sajnálom. Még egyszer..részvétem. - végül befejezte amit akart, és elment, de én még utána szóltam.
- Doktor.! - az úr hátranézett. - Lehet tudni, hogy milyen rák?
- Hasnyálmirigy. - hajtotta le a fejét, és már végleg távozott.
  Nem voltam olyan erős, hogy bemenjek Dave szobájába, így csak összeroskadtam a földön. Neki dőltem a falnak és lecsúsztam a földre. Lábaim a mellkasom előtt hevertek, és és beletemetkeztem az emlékekbe. Haraggal váltunk el, és bocsánatot sem kérhettem. Ha Harry akkor elenged.....talán még láthattam volna, és bocsánatot is kérhettem volna....NEM! Nem Harry a hibás. És még nagy fájdalmakkal is küzdött. Szegény. Annyira sajnálom, hogy nem tudom újra megölelni, és én voltam akkora barom, hogy csak úgy itt hagytam csapot-papot, és elmentem...

** Zayn szemszöge **
 Nem szeretem látni, amikor ilyen. Annyira szomorú. Csak sír és sír. Leültem mellé a földre.
- Hülye, hülye hülye. - verte a lábát a kezével. Magát hibáztatta mindenért.
- Nem..! Nem a te hibád.. - öleltem meg, mikor kaptam egy SMS-t.
 "Ne hagyd visszaesni kérlek.! Most kell rá nagyon figyelni.! Rád merem bízni.. x Harry." - Sam-ről volt szó, így nem nagyon akartam, hogy észrevegye, ami sikerült is, mivel ő csak sírt tovább. Harry-nek igaza van. Sam-re most kell nagyon figyelni, mert bármikor visszaeshet a betegségeibe.
- Menjünk haza.jó? - fogtam meg a karját.
- Anyát otthagytam. Apát nem fogom.. - tépte ki kezeim közül magát.
- Akkor legalább aludj..itt a kórházban..gyere. - fogtam és kivittem a főépület aulájába. Ez a nap eszméletlen gyorsan elrepült. Már este 10 óra volt. Leültünk a kanapésor egyik részére. Sam a jobb oldalamon ült, és a mellkasomra hajtotta fejét, majd elaludt. Én is eléggé elfáradtam, így el is aludtam.

** Sam szemszöge **
 Hajnali 4 órát mutatott a portán lévő óra. Zayn és én nagy zajra ébredtünk, hiszen az orvosok üvöltöttek, hogy ki-mit hozzon.
- Hol van? - kérdezte az egyik orvos a másiktól.
- 3. emelet 23. szoba. Siess...nagy műtét lesz.. - üvöltött vissza a másik, és elrohantak az ellenkező irányba.
- Zayn..Zayn..Zayn. Az apa szobája... - ütögettem az előbb emlegetett fiú mellkasát.

 Ne haragudjatok, hogy most 'megöltem valakit' , csak most ilyen a hangulatom. 1 hete nekem is meghalt valakim hasnyálmirigyrákban, így jött az 'ötlet' :| Nehezen dolgozom fel az eseményeket, ezért nem lett olyan jó rész, de hanyagolni sem akarlak titeket. Remélem megértetek .| Sietek a következővel. XOXO: Hugi. 
 U.I.: eddig a közzétett megjegyzések: 90. Aki a 100. lesz, az kap valamit. :) Még nem tudom hogy mit..lehet, hogy beleírom a történetbe :DD