#11.

  Tudom, hogy nem sikeredett a legjobb, és leghosszabb részre, de azért remélem megfelel nektek. :) Én 25-30. nem leszek itthon, de ígérem, utána hozok sok részt. Ezért arra gondoltam, hogy most 8-10 komment, és 10 tetszik után lesz az újabb rész. Addig gyűlhetnek..van 5 napotok. :D És iratkozzatok fel, rendszeres olvasónak, aki szereti az oldalt. :P Jó olvasást. x

 Louis miután elmondta a mondandóját Sam-nek, Sam Harry után ment a kertbe.

** Samantha szemszöge **

 Amint kiléptem a házból láttam Harryt a kert végébe, én csak álltam az ajtó előtt, és elüvöltöttem magam:

- SAJNÁLOM! Oké? Sajnálom.! - ült a padon a térdén támaszkodva. Néztem, hátha csak egy pillantást vet rám, esetleg elfogadja a bocsánat kérésemet, de semmi. Pár percig még ott ült előre bámulva, én meg csak álltam az ajtó előtt reményt várván, aztán csak felállt odajött hozzám, és megölelt.

- Semmi baj.! Csak nagyon aggódok érted, mert szeretlek. - súgta a fülembe. Ekkor nagy kő esett le a szívemről. Megbocsájtott. - De gyere el velem most sétálni.. - fogta meg a kezem, és kihúzott az utcára. Én válaszolni sem tudtam, olyan hirtelen történt minden. - Lenne egy kérdésem. - sétáltunk egymás mellett az utcán, miközben kezdett sötétedni.
- Mi? - néztem rá, de ő nem nézett rám.
- A vágásokat...miért? - itt már ő is rám nézett.
- Mert utálom ha veszekszek valakivel. Főleg azzal, akit nagyon szeretek.- itt mélyen a szemébe néztem, mire ő hirtelen megölelt.
- Én is szeretlek. - suttogta a fülembe. Annyira imádom, amikor csak úgy hirtelen megölel. Pár percig még kint sétálgattunk, mire már teljesen sötét lett, és bementünk a házba, ahol nagy meglepődésünkre nem találtuk Louist. Harry körbenézett lent, én pedig fent az emeleten, ahol a szobájában találtam, ahogy alszik. Eszméletlen édes volt, ahogy ott szuszog, a keze közt a takarójával.
- Megvan? - kezdett el üvöltözni miközben jött fel a lépcsőn, és mire felért, én csak a szám elé raktam az ujjamat, hogy maradjon csendben, amiből le is vette, hogy Louis alszik. Harry és én el is köszöntünk egymástól, és bementünk mindketten a szobánkba. Egyből bementem a fürdő részlegbe és gondolkozni kezdtem, vajon csináljam-e vagy se. Hihetetlen, hogy egy ilyen döntést, ennyire nehéz meghozni, hiszen ha az ember nem felel meg magának, mindent meg próbál annak érdekében, hogy ez megváltozzon, de magam elé képzeltem Harry, Zayn és Louis aggódó arcát, így inkább nem tettem meg. Bedobáltam a ruháimat a szennyesbe, és bemásztam a zuhany alá. A hajam már elég ramaty állapotban volt, így gondoltam megmosom. Egész végig késztetést éreztem az iránt, hogy lehajoljak a wc deszka elé, de mindig mondtam magamban, hogy "Harry miatt nem! Sam, meg ne próbáld.!" Így végül sikerült legyőznöm a kísértést. Kimásztam a zuhany alól, és megszárítottam a hajam, utána még gyorsan ki is vasaltam, aztán bebújtam az ágyba, és próbáltam minél hamarabb elaludni, de nem sikerült, így a jól bevált módon, elkezdtem számolni a bárányokat... 1. 2. 3.....25. 26.....256. 257. 258.....3212. És itt el is aludtam.

 Reggel a hasam korgására keltem fel. Éhes vagyok. Lementem a konyhába, és a hűtőn egy cetlit találtam.
 "Szia Sam! Egy interjúra kellett mennünk, - itt ránéztem az órámra, hogy hány óra van ; 10:25. - így amikor felkelsz nem leszünk itthon, de gondolom észrevetted. =) Majd este felé jövünk, mert még Paulhoz is be kell ugranunk. Legyél jó. U.i.: Van egy meglepetésem számodra, ha meg szeretnéd tudni mi az, akkor menj ki a kertbe a tűzrakóhoz. XOXO - Harry." Itt kivillant a szemem, és egyből elment az étvágyam. Azonnal kirohantam egy szál pólóba és rövidnadrágba a kertbe, ahová Harry mondta, és egy következő cetlit találtam. "Szóval felkeltél, és nem vagy olyan kómás, és tudod hol a kert. =D Igazából a meglepetés még nem itt van, hanem ez által elnavigállak a következő ponthoz. Most menj be Louis szobájába, és az ágy alatt keress valamit. XOXO - Harry." Tisztára olyan érzésem lett, mintha egy kis kincset keresnék. Harry aztán fel tudja dobni az ember reggelét. Úgy is tettem, fogtam a cetlit, és felrohantam Louis szobájába. Lehajoltam, felhúztam a takarót, és egy lány szólalt meg: "Halihó" Te jó ég.! Akkor sokkot kaptam, hogy azt el nem tudom mondani. Felugrottam az ágy mellől, és fogtam a szívem. A pulzusom lehetett vagy 180.
- Nagyon megijedtél? Már azt hittem sosem kelsz fel, és örökké itt kell maradnom, és hidd el..Louis ágya alatt...nagyon, nagyon furcsa dolgok vannak. - mászott elő egy barna, göndör hajú lány. - Nyugi, nem vagyok betörő. - kezdett nevetésbe. Én még mindig a sokk hatása alatt voltam. Nem tértem észhez. - Danielle vagyok. - nyújtotts felém a kezét, hogy kezet foghassunk. - Liam barátnője. - vigyorgott tovább. - Te aztán rendesen frászt kaptál. - tört ki egyre nagyobb nevetésbe.
- Hát..megijedtem. - ennyit tudtam kinyögni egyenlőre. De miután már kicsit lenyugodtam, már én is bemutatkoztam. - Én Sam. Samantha Edwin. Vagyis nem is tudom igazán ki vagyok. - nyújtottam én is a kezemet felé, de még éreztem, hogy a szívem lüktet ezerrel.
- Samantha Styles vagy. A való életben, de mindenki csak Samdwin-ként ismer a net által.
- Samdwin? - húztam fel a szemöldököm. - Ez úgy hangzik mint egy Pizza féle.. - kezdtem el röhögni én is.
- Amúgy a meglepetés..itt a cetli. - nyújtotta át, és ez állt benne. "Üdv a következő állomáson. Ha nagyon megijedtél Danielle miatt, akkor bocsáss meg, de tudod, kell a felügyelő. - itt elgondolkoztam azon, hogy akkor már Danielle is tudja mi van velem, és én csak ránéztem, és ő megértően visszamosolygott. - A következő állomás már tényleg az utolsó lesz. Menj a szobámba és nézz az ágyam alá. Ne aggódj, ott nem vár senki. =D XOXO - Harry." Azonnal bementem az ő szobájába, és bár kissé félve, de benéztem az ágya alá, ahol egy csomag volt, és tetején egy cetli. "Ha már ezt olvasod, akkor nem kaptál túl nagy frászt Liam barátnőjétől, és idetaláltál. =D Ez egy kis ajándék neked, tőlem, mivel szeretnék mindenért bocsánatot kérni. Ezzel legalább lefoglalhatod magad..remélem. És azt is remélem, hogy tetszeni fog. Szeretettel: Harry." A csomagolást nem kímélve elkezdtem széttépni, és mire kinyitottam megállt az eszem. Egy Nikon DS3100. Minden vágyam ez a fényképezőgép volt. Amikor megláttam elkezdtem eszeveszettül vigyorogni, mint egy nyomi.
- Tetszik? - állt meg az ajtóban Danielle.
- Nagyon. - vigyorogtam még mindig. Ez volt az a pillanat, amikor le sem lehetett lőni, annyira boldog voltam. Mivel nem volt más ott, akit megölelhettem volna, így Daniellehez rohantam, és őt zártam karjaimba. - Köszönöm.
- Ne nekem köszönd. Harry ötlete volt. - visszaölelt, és lementem vele a kertbe fotókat gyártani.