#04.

  Na, itt az újabb rész. Az előző részre kaptam egy kommentet, amiben lehordták a történetemet, és az olvasóimat, hogy akik olvassák, hogy nevezhetik ezt történetnek, és nekik biztos ízlés ficamuk van. Kedves kommentelő, ezt neked küldöm: 1. már az elején leszögeztem, hogy nem írok helyesen, és ezzel ne fikázzanak. /+ amit mondtál, hogy állítólag elírtam, azt nem írtam el, az pont úgy volt helyesen../ 2. Igen, az én főszereplőm maga a tökély, és én így terveztem meg. A valóságban /igazad volt/ nincs tökéletes ember, de ez itt nem a valóság, hanem a  történetem, amit én elképzelek, és ebben nem mindennek úgy kell működnie, mint a való életben. 3. Az én olvasóimat mi joggal hordod le? Van akinek tetszik, és örülök neki, és olyan ember is akad, akinek nem tetszik. Ezért világ a világ, hogy nem vagyunk ugyan olyanok. 4. Ha nem tetszik, ajánlom a jobb felső sarokban lévő 'piros X'-et, arra ha rákattintasz, csodát művel, mivel elvisz az oldalamról. Köszönöm.  Kedves olvasóim: remélem ez a rész is tetszeni fog nektek. :) És akkor ugyan úgy 3 komi után jön a következő :) x

- Szia Grace. - köszönt Harry anyukája Zayn anyukájának. - Harry hívott, hogy mi történt.
- Szia. Hát igen. - válaszolt.
- A fiúk?
- Kanapén. - ült tovább Grace az asztalnál és olvasta az újságot, majd Harry anyukája odajött hozzánk. Zayn kivételével mindenki felkelt.
- Szia anya. - ugrott Harry anyukája nyakába. - Bemutatom neked Samantha-t. - mosolygott. - Sam, ő itt az anyukám, Anne. - Ő is teljesen le volt sokkolva, mint mindenki más, aki meglát. Ez /hogy legyek őszinte./ kezd kicsit az agyamra menni. De Anne most valahogy nem azon döbbent meg, hogy itt vagyok, hanem azon, hogy ÉN. Más döbbenetet láttam a szemeiben, de nem tudtam mégis rájönni, hogy milyen.
- Szia. - nyújtotta felém /még mindig döbbent tekintettel/ a kezét.
- Csókolom. - mosolyogtam.
- Ugyan, csak tegezz. - kezdett enyhülni a meglepődés a tekintetéből, de mégsem 'múlt el' teljesen.
- Hé Sam, kijössz kicsit sétálni? - kérdezte tőlem Harry.
- Persze. - mosolyogtam, majd felálltunk a kanapéról. Előkapartam a telefonomat a táskámból, gyorsan megnéztem, hogy jött-e SMS esetleg valaki hívott-e azóta, amióta találkoztam Zayn-el, de csak egy SMS-t kaptam anyától. 'Szia kincsem! Megértem ha nem akarsz hazajönni, de ha nem is fogsz, legalább egy SMS-t dobj, hogy minden rendben. Szeretlek, Anya.!' Harry gondolom elolvasta miközben én olvastam, mivel rögtön meg is szólalt.
- Összevesztél a szüleiddel? Megértelek. Én is vesztem össze már velük ezerszer. De mondjuk nem olyan szinten, hogy eljöjjek otthonról... - próbált együtt érezni velem több-kevesebb sikerrel.
- Nem érted te ezt. - erőltettem egy kisebb mosolyt az arcomra.
- Mesélj nyugodtan. - kezdünk sétálásba, de csak az utcában járkáltunk fel, s alá.
- Biztos kíváncsi vagy rá? - Tettem zsebre a telefont.
- Igen. - vigyorgott.
- Először megálmodtam ezt az egészet. Vagyis azt, amin összevesztem anyuékkal. Aztán beszéltem barátommal, aki szerint hülyeség az egész, és ne foglalkozzak vele, de már több dolgot is 'megjósoltam' , aztán reggel anya beállított azzal a hírrel, amit meg is álmodtam.
- És mi volt az? - kérdezett közbe.
- Hogy örökbe vagyok fogadva. - kezdett csillogni a szemem. A könnyeim ellen küzdöttem /ma nem is először./
- Istenem. - megálltunk, és hirtelen megölelt. Körül belül 5 percig ölelhetett. Annyira jólesett. Végre egy olyan ölelés, amit csak Nick-től kaptam meg eddigi életem során. Másodpercekkel később felemelte kezével a fejemet, és meg akart csókolni, azonban ekkor jött a bonyodalom.
- Harold..felejtsd el..!! - üvöltött ki az ablakon az anyukája, majd odafutott hozzánk.
- Mi van? - mondta már akkor, amikor az anyukája ott volt mellettünk. - Mi a fene ütött beléd anya?
- Szerintem, most inkább gyertek be. És minden elmondok. - majd közém és Harry közé állt. Fél perccel később vissza is értünk a házba, majd leültetett engem és Harryt a kanapéra. Ő ott mászkált a kanapé előtt, és gondolkozott /gondolom/ hogy hogyan mondja el nekünk amit akar.
- Nem tudom, hogy kezdjek bele. - kulcsolta össze a kezét, és még mindig fel, s alá járkált.
- Csak kezdj bele... - mondta Harry.
- Emlékszel Harry, hogy amikor kisebb voltál, akkor született egy húgod? - nekem itt már kezdett leesni a tantusz, de nem akartam elhinni.
- Igen...azt mondtad, hogy apa magával vitte amikor elváltatok, és nem láthatom őt. - válaszolt rá elég gyorsan.
-Hazudtam. -  sütötte le a szemét. - Még fiatal voltál. Nem apád vitte el, hanem örökbe adtam, és az te vagy, Samantha. Én vagyok az anyukád. - esküszöm ennek a hírnek hallatán egyszerre könnyebbültem meg és kezdtem szédülni.
- De miért? Miért adtad őt örökbe? - emelte fel kicsit a hangját Harry.
- Nem volt más választásom. - mondta még mindig lehajtott fejjel. Én ezt néma csöndben hallgattam végig és bámultam ki a fejemből.
- De igen! Lett volna más választásod..! Mondjuk engem adsz örökbe. Vagy egyikünket sem. Hogy tudtál ezzel a tudattal élni? - itt már Harry fel is állt, és kiment a házból. Anne rám nézett.
- Mondanál valami? - kérlelni kezdett.
- Nem. - válaszoltam, majd Harry után mentem. Oké, hogy bunkó voltam, de meg sem bírtam szólalni. Csak ez a 'nem' csúszott ki. Harry a ház előtti lépcsőkön ült, és leültem mellé, majd megöleltem és sírni kezdtem. Ő visszaölelt és próbált nyugtatni. Pár perc múlva a többi 4 fiú is kijött, és elénk álltak.
- Minden oké? - kérdezte Liam.
- Néztelek titeket. Nem tűntetek meglepettnek. - vágta rá Harry. A többi srác elkezdett körbe nézelődni, de nem válaszoltak. - Úr isten! Ti tudtátok? - itt már fel is állt a helyéről. - Azt hittem, hogy olyan vagyunk mint egy család. És a családban nincs hazudozás..ugye Liam? Mindig te mondtad ezt. Akkor miért nem mondtátok el? - láttam Harry arcán, hogy mindjárt elsírja magát.
- Azt tudtuk, hogy örökbe lett adva, de nem tudtuk, hogy ki az. Nem tudtuk, hogy Samantha az. - válaszolt Liam.
- Akkor is. Ezt nem hiszem el. - üvöltötte Harry. Bement a házba a kocsi kulcsért, és elment. Nem tudom hova, de elment. Én ugyan úgy ültem a lépcsőn mint eddig. Nem tudom miért Harry húzza fel magát ennyire, hiszen nekem kéne kiborulnom. Én is bementem a házba, megfogtam a táskám, leírtam egy cetlire a telefon számomat, odaadtam Anne-nek, és elindultam kifelé, de még egy 'köszönöm' -öt hallottam tőle. A házból kimentem.
- Nekem..nekem most gondolkoznom kell. Ha szeretnétek valamit, a számomat Anne-től kérjétek el. - mondtam végig ugyan olyan arccal, majd elindultam. A válaszokat meg sem vártam, csak elindultam. Kezdett sötétedni, de nem zavart, így elmentem a patakhoz, ahol Zayn-el találkoztam. Egy SMS-t küldtem még anyának, hogy ne várjon otthon, mert nem megyek, majd csak holnap. Úgy döntöttem, hogy a Parton fogok aludni egy bokornál. Nincsenek rablók ebben a városban szerencsére, meg semmi ilyen 'gonosz' ember, így meg mertem tenni. Közeledett a nyár, így már hideg sem volt éjjel. Leültem a partra és nézelődtem kifelé a fejemből, majd elkezdtem sírni. Pár percig így ment, amíg valaki meg nem zavart.
- Mit keresel itt ilyen későn? És honnan tudtad, hogy itt vagyok? - kérdeztem.
- Gondoltam, hogy itt leszel. Te mondtad, hogy mindig idejössz ha van valami. És hozzád jöttem. - válaszolta.
- Zayn, késő van. Menj haza.
- Nem foglak itt hagyni. Mit terveztél, hogy itt alszol vagy mi!? - ült le mellém.
- Igen. Haza nem fogok menni, és most egyedül akarok lenni. De ha már itt vagy, nem akarom, hogy elmenj. - néztem előre.
- És nem akarsz átjönni hozzánk? - tette fel az újabb kérdést.
- Nem. Most egyszerűen sehova sincs kedvem menni. - kezdtem újabb sírásba, mire ő megölelt. Imádom, amikor a fiúk így ölelnek. Biztonságban érzem magam.
- Kaptál hírt Harry-ről? - törtem meg a csendet. Jut eszembe. Majdnem megcsókoltam úgy a testvéremet, hogy van egy barátom, aki szeret és én is szeretem. Milyen ember az ilyen? Nem érdemlek meg már én semmit.
- Írt nekem egy SMS-t, hogy megszállt egy hotelben.
- Melyikben? - álltam fel.
- Oda akarsz menni? - nézett fel rám.
- Igen. Aggódom érte. - itt már szedtem össze a cuccaimat.
- Oda viszlek. - itt már ő is felállt, aztán célba vettük a szállodát, ahol Harry megszállt. Hiába volt már éjfél, nem nagyon érdekelt. Most Harry állapota érdekel a legjobban. Aggódom érte.!!