
Egyszerre éreztem hülyének, és összezavartnak magam. Életem eddigi 16 éve mind hazugság volt. Miért kellett ezt tenni? Valahogy csak ültem tovább, meg se mozdultam, szemeim nagyra nyíltak a meglepődéstől, és levegőt se kaptam szinte. A hír hallatán teljes mértékben lesokkoltam. Arra kaptam fel a fejem, hogy az "anyám" a vállamat simogatja, és kérdezgeti, hogy jól vagyok-e. Ez komoly? - Gondoltam magamban. - Ilyet kérdez, egy ilyen hír után? Persze, hogy nem vagyok jól.
Rögtön felpattantam az ágyból, gyorsan odamentem a szekrényemhez, kivettem belőle egy Amerika zászlós, félvállas pólót, egy kék szaggatott farmer rövidnadrágot, és azonnal berohantam a fürdőbe, hogy elkészüljek. Fel is öltöztem, a lehető leggyorsabb tempómban, összefogtam a hajam, alig sminkeltem magam, /csak szempillaspirál és tus/ aztán tűztem vissza a szobámba. Megfogtam a táskámat, belepakoltam a telefonomat, a fülhallgatómat, a bérletemet és a napszemüvegem.
- Hova készülsz? - kérdezte "anya" megértő hangon.
- El. - vágtam rá, miközben feltúrtam az egész szobámat, azért a nyamvadt szemüvegért.
- De hova el? - folytatta aggódó hangon, de engem nem nagyon izgatott a dolog.
- Nem tudom. Valahova. Most szeretnék egyedül lenni. - majd meg is találtam az asztalon heverészve, a kulcsom mellett. Apropó kulcs..azt is elraktam gyorsan.
- Itt hagyhatlak egyedül. Akkor nem kell elmenned.
- Ezt nem mondhatod "anya" ! - mutattam idézőjelet az "anya" szónál, a kezemmel. - Nem teheted azt velem, hogy nem árulod el, hogy örökbe fogadtak. Aztán marasztalni szeretnél. Hazugság volt az egész életem. Nem fogok itt maradni, amíg gondolkozom. Ezt nem várhatod el tőlem! - emeltem kicsit fel a hangomat.
- Nem várom el. - válaszolt /furcsa mód../ higgadtan.
- De egy kérdésem még akad..
- Mond csak..őszinte leszek. - vágott ártatlan fejet.
- Mikor akartad elmondani mindezt? - a könnyeim ellen küzdöttem. Alig bírtam megállni, hogy ne sírjak. Nyugi Sam. Várj 5 percet, kiérsz, és bőghetsz.. - mondtam magamban el 2x-3x.
- Amikor 18 éves lettél volna. Gondoltuk apáddal, hogy nem fogadnád jól, és akkor el is akartál volna menni, amit teljesen megértünk, és akkor már 18 vagy...
- De aranyos..és gondol rám.... - mondtam ironikusan. De már tényleg majdnem bőgtem, így kiviharoztam.
Mentem 2-3 utcát, hogy elég távol legyek az "otthonomtól" , aztán 'biztonságban' sírhatok. Nem tudom mit is mondjak. Még egy álom, ami bevált. Csak most kisebb-nagyobb pontossággal. El is gondolkoztam azon, hogy a valódi szüleim vajon miért adtak örökbe, még anno. Túl fiatalok voltak még gyereket vállalni, utáltak amikor megszülettem, vagy esetleg nem akartak gyereket?? Minden lehetséges válasz megfordult a fejemben. De mégsem leltem rá a válaszra. A sulinak is már csak 3 nap és vége van. Senkinek sem fogom elmondani. Senkinek. Még a legjobb barátnőmnek, és a barátomnak /akiben 10000%-osan megbízok/ sem. Nem tudom miért, de így találom a legjobbnak ezt az egészet.
Pár perc múlva oda értem a kis patakhoz /ahova mindig kijövök, ha valami bajom van/ és itt meg tudok nyugodni. Leültem a partjára, levettem mindkét virágmintás cipellőmet, és belemártottam a vízbe a lábamat. Körömlakkomat bámultam a víz alatt, és gondolkozni kezdtem. Elővettem a telefonom, és beraktam az egyik kedvenc zenémet. /Demi Lovato - Give your Heart a Break/ Az elején csak hallgattam Demi gyönyörű hangját, aztán a vége felé én is elkezdtem énekelni. /ismétlődőre raktam a számot/ aztán újra és újra énekeltem vele. Jó lassú szám, az embernek eszébe jut minden, és tud gondolkozni.
Hirtelen eszembe jutott valami. Hiszen "anya és apa" végig mindenben mellettem álltak, ők nem taszítottak el maguktól soha. Nem így kéne meghálálnom azt, amit értem tettek. Én nem fogom keresni az igazi családomat, majd keresnek ők, ha akarnak valamit. Anya és apa tényleg szeret, és csak az igazat mondják, azért, hogy ne érjen később nagyobb csalódás.
Még ültem pár percig a parton, aztán behunytam a szemem egy kicsit, és mire kinyitottam a szemem, egy fekete hajú fiú teremt mellettem, és ült úgy mint én. /vízbe lógatott lábbal a patak parton/
- Te szent isten. - ijedtem meg annyira, hogy amíg felpattantam, le is sikerült fröcskölnöm véletlenül.
- Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni. - ült tovább, majd a kezét nyújtotta, hogy visszahúzzon. Nem tudom miért, de bíztam benne, és leültem mellé.
- Nagyon ismerősnek tűnsz te nekem valahonnan. Csak tudnám, hogy honnan.. - kezdtem bele a mondandómba. Nem kellett több 5 percnél, és rá is jöttem. - Te vagy Zayn Malik. Ugye?
- Én volnék az. - ült tovább halál nyugodtan, majd nyújtotta a kezét, hogy 'bemutatkozzon'
- Én Sam vagyok. Samantha Edwin. - nyújtottam felé én is a kezem.
- Szép neved van. - mosolygott, majd nézett megint maga elé.
- Köszönöm. - mosolyogtam. - Valami baj van? Nagyon nem vagy okés, ahogy látom.
- Sok a rajongó. - láttam, hogy egy kis mosolyt vetít ajkaira. - Szeretem őket meg minden, de azért néha mégis sokak.
- Ez az ára, hogy ha az ember sztár. - mosolyt villantottam én is.
- Te ezért nem vagy az? - nézett hirtelenjében rám.
- Hogy tessék? - kezdtem nevetésbe.
- Hallottalak énekelni. Gyönyörű hangod van, - mosolygott tovább. - Ezért nem akarod felfedni magad? A rajongók miatt?
- Is. Nem vonz ez az egész híresség dolog.
- Értem. - válaszolt. - Én most kicsit el akartam menekülni előlük. Ahogy látom sikerült is. - nézett körbe.
- Nem hiszem. - vigyorogtam.
- Nem értem mire gondolsz.. - nézett rám értetlenül.
- Én is rajongó vagyok. - nevettem. - Nem is kicsit. Amúgy...hogy hogy itt vagy? Mármint ebben az országban? Ha jól láttam, nem jöttetek ide turnézni.
- Nem jöttünk. Most csak én vagyok itt. A családomhoz jöttem vissza egy kicsit. Elhunyt a rokonom.
- Részvétem. Akkor most kizökkensz egy kicsit a sztárságból, és éled a hétköznapi életed a családoddal? Már amennyire ez lehetséges.. - tettem fel az újabb kérdést.
- Nem lehet sajnos. Vannak rajongók, akik még a wc-re is utánad mennek. Nem lehet egy nyugodt perced sem. - keseredett el. - Amúgy..van kedved átjönni hozzánk? Nincs senki otthon, és filmezni szerettem volna, de egyedül unalmas lenne.
- Hűha. Egy őrült rajongót behívni a házadba...biztos jó ötlet? - próbáltam felvidítani, ami sikerrel is járt, mivel azonnal elnevette magát.
- Nem tűnsz őrültnek. - mosolygott tovább. - Na van kedved?
- Van persze. - vigyorogtam én is.
- És meg is engedik a szüleid? - kérdezte csöppet aggódva.
- Nem vagyok most jelenleg olyan beszélgetős kapcsolatban. - vetettem egy apró mosolyt a számra, ami azonnal el is tűnt. Nem akartam egyből letámadni azzal, hogy Örökbe fogadtak. Annyira még nem ismerem, hogy az ilyen dolgokat elmondjam neki.
- Értem. Remélem nem lesz belőle baj. - mosolygott, majd felhúzott a földről és el is indultunk hozzájuk. Ő felvett egy napszemüveget, és egy pulcsit kapucnival.
- Oké, hogy fázol, de ennyire? - néztem rá értetlenkedve.
- Tudod. A rajongók. így kevesebb esély van arra, hogy felismernek. - villantott egy szexi mosolyt az arcára. Azonnal meg is értettem, így én csak lazán napszemüvegbe sétáltam mellette. Amint feltűnt egy rakás lány 'We love 1D' /és testvérei../ felirattal, azonnal elhallgatott. Meg is kérdeztem miért hallgat el ilyen hamar?! Mire mindig azt mondta, hogy képes valaki a hangján is felismerni, ezért inkább csöndben marad néha. Egész úton 5-8 percenként el kellett hallgatnia. Az út nem volt hosszú. Kb. 10 perc.
Amikor beértünk a házukba elállt a lélegzetem. /mint reggel/ Hatalmas. Bent rögtön elindult a nappaliba /én követtem/ és leültünk a barna, selyembevonatú kanapéra.
- Wow. - csak ez hangozz el ajkaimból, mire ő csak nevetni tudott. A film előtt még gyorsan csináltunk popcornt, és hozott fel egy üdítőt a pincéből. Leültünk, bekapcsoltuk a 'The Hunger Games' © filmet. /Az éhezők viadala../ Kezdődött is volna a film, de közbezavartak minket. Gondolom Zayn anyukája volt. Amikor meglátott engem rögtön lefagyott. /akárcsak én reggel, vagy amikor megláttam a házat./ Egyből elkapott a rossz érzés. Miért fagyott le amikor meglátott engem?
- Samantha? - kérdezte az anyja, és tátva maradt a szája. Na ebben a pillanatban én is sokkolva lettem. Honnan tudja a keresztnevem?? Mi a fene folyik itt??
nagyon tetszik juuhj.. *.* folytaasd...!!
VálaszTörlésfolytatást ! nagyoon jóóó :)
VálaszTörlésuhhuhhuhh.... :D Nagyon jóóóleeesssz!!!! Gyorsaaan a köbit!! :D
VálaszTörlés