#01.

 És akkor már rögtön is jön az első rész. De ugye akkor a következő rész 3-5 komment után lesz :P  Jó olvasást. x


 Június eleje van. Mindjárt vége a sulinak. Annyira várom már. Reggel arra kelek, hogy szokáshoz méltóan Nick az ablakomat dobálta a kavicsokkal, hogy ne késsek el és vele mennyek iskolába. Kinyitom az ablakot, dobok neki egy puszit, lemegyek a földszintre, és beengedtem. Mindig leül a kanapénkra, és megvár. Annyira aranyos ez tőle. Rohanok fel az emeletre, mire az öcsémbe ütközöm bele. Ő elesik én meg aggódni kezdek, nehogy valami baja legyen. Ő a fenekére huppan, és elkezd nevetgélni. Nagy kő esett le a szívemről. Gyorsan felsegítem és apámmal versenyt futva rohanok a fürdő felé.
- Ezt ma is benézted. - mutogattam rá, és nevettem.
- Neked is jó reggelt kincsem. - engedett előre, majd adott egy puszit a fejemre.
 Amint beléptem a fürdőbe, egyből lepakoltam az aznapi ruháimat a mosógép tetejére, és beálltam a zuhany alá. Nem is kellett a fürdéshez több mint 3 perc, és meg is voltam. Megtörölköztem, és felhúztam a ruhámat. A ruhám egy vékony hosszú-ujjú szürke pólóból állt, amin egy város van, rajta egy nagy fekete vastag öv, alatta egy cicanaci, és a szürke-neon zöld deszkás cipőm. /persze a cipőt csak lent veszem fel.../ Odaálltam a tükör elé, bedugtam a hajvasalót a konnektorba, és amíg vártam, hogy felmelegedjen, addig gyorsan megmostam a fogam. Mire megmostam, elég forró lett a hajvasalóm ahhoz, hogy szépre kivasaljam hosszú szőke tincseimet. Kész is vagyok. Belenéztem az ajtón lévő teljes embernagyságú tükörbe, amiben látod az egész tested, és azon kaptam magam, hogy valami nincs rendben rajtam...de mi? Nem tudtam eldönteni. Ott állok a tükör előtt körül belül 2 percig és nézem mi hiányzik..rájöttem. A smink. Gyorsan szemhéjtussal megcsináltam a szemhéjamat, szemceruzával nem tudtam a szemem alját kihúzni, mivel a szemészem nem engedi, hogy kontaktlencséhez kihúzzam a szemem. Szerinte alapból nem egészséges, mivel a szemgolyómat ronthatom ezzel. Így nincs meg az a szép fekete szem hatás, de ez van. El kell fogadnom, ha nem akarok szemüvegbe mászkálni, ami valljuk be, nagyon nem áll jól nekem. A hajvasalót még gyorsan kihúztam a konnektorból, és behelyeztem a 'Samantha' névvel ellátott fakkba. /Ugyanis mindenkinek van egy fakkja, amibe a mütyürjeit tarthatta./
 Bemegyek a szobámba, felveszem a táskámat, aztán megállok az ajtóban és körbenézek, mit hagyok itthon. Gondoltam semmit, elindulok lefelé, és gyorsan megtapogatom a zsebem, és rájöttem, hogy a telefonom és a bérletem nincs a zsebembe. Gyorsan megyek vissza a szobámba, hogy felkapjam őket. Megvan. Még azért is körbenézek újra, hogy biztosan ne hagyjak itthon semmit. Hát..remélem már tényleg minden megvan. Rohanok le a lépcsőn, és látom a szendvicsemet az asztalon. Gyorsan felkapom a kezembe, adok egy puszit anyunak, megköszönöm, megfogom Nick kezét, és indultunk is a suliba.

 Szép lassan mentünk az utcákon. Még elég korán volt, és alapjába véve elég eldugott helyen lakunk, így nagyon kevesen voltak az utcán. Nick majdnem a szomszédom, vagyis 4 házzal lakik arrébb, és az iskola meg 4 utcányira van tőlünk, szóval gyalog járunk. Egy sárga kis családi házból épp kifutott Emma. Természetesen ő is ugyan abban a lakótelepben lakik, ahol mi. Adott nekem és Nick-nek szokásosan 3-3 puszit, aztán mentünk tovább.
 Beértünk az iskolába, és még a becsöngőig volt negyed óra. Leültem a helyemre, az első sorba, mellém Emma, mögém pedig Nick. Nick és Emma beszélgettek, én pedig majdnem elaludtam. Az álmosság eluralt engem. Épp hajtom le a fejem a padra, hogy egy nagyon kicsit még tudjak pihenni, mire hangos visítozás zavar meg. Becca és Nicole. Szeretem őket, de néha túl sokak nekem...
- Jaj. Sam. Szia. - visongtak egyszerre.
- Kérlek halkabban csajok..
- Másnapos vagy szivi? - kérdezi Nicole.
- Ha-Ha. Nagyon vicces vagy. És csak úgy mondom..ez irónia volt. - mutogattam.
- Baj van? - jött oda hozzám Becca.
- Nincs. Csak fáradt vagyok. - húzom el a számat, és újból /de most némi erővel../ bevágom a fejem a kezeim közé.
- Samantha Edwin! Ne aludj! - szólt rám a Biológia tanárom, Mr. Tonnalis.
- Igenis Mr. Tonnalis... - kaptam fel a fejem hirtelen, és hadartam el a mondanivalómat.
 Az órán nem nagyon figyeltem, pedig nem vall rám. Csak firkáltam a füzetembe, színeztem a könyveimet, és a hajamat csavargattam. Nagy unalmamban lerajzoltam a Párizsi Eiffel tornyot, amit a tanár észrevesz.
- Mi ez itt Samantha? - bökött a rajzomra.
- Semmi Mr. Tonnalis. - húztam rá a könyveimet.
- Látom nem figyelt az órámon.. - húzta el a száját.
- De..én..én figyeltem. - próbáltam hárítani az egészet.
- Valóban? Akkor következő órán hallani szeretném az óra tartalmát... - csukta be a füzetem.
- Fe-fe-feleltben? - dadogtam.
- Bizony abban. Nem tetszik?
- De. Vagyis..nincs bajom. - Nincs bajom? Gondoltam. Persze, hogy van bajom. Utálok felelni. Állandóan lefagyok, ha tanároknak kell dumálnom valami hülyeségről. Attól még mert jól tanulok, nem azt jelenti, hogy élvezem is. U-TÁ-LOM. Tagolgatom magamban a gondolataimat. Hiába tanulom meg az egészet, mondom fel a szüleimnek, a barátaimnak, egyszerűen amikor kiállok a tanárok, és az osztály elé, mindent elfelejtek. De óra után persze megint el tudom mondani, de valahogy akkor már késő.
 Épp kicsöngettek. Végre. 1 óra túlélve, maradt 6. Hosszú ez a nap. Kimegyek a szekrényemhez, bevágom a táskámat, és megyek Kémiára. Oda nem kell legalább tancucc, mivel ma kísérletezünk. Ezért imádom ennyire a kémiát.
 A nap hátralévő részét inkább egyedül töltöttem, és nem nagyon figyeltem órákon, ami nem vall rám. De legalább vége a napnak. Megyünk együtt haza szokáshoz hívően; Emma, Nick és én. Emma félúton eltűnik. Gondolom hazaért. Pár perig még Nick és én csöndesen megyünk egymás mellett, mire megfogja a kezem, és megszólal;
- Minden oké?
- Persze. Igen. Hogyne. - hadartam össze a dolgokat.
- Mi a baj? - néz rám aggódó tekintettel.
- Nincs baj. - terelni akarom a témát, de érzem, hogy nem járok sikerrel.
- Sam. Látom, hogy van valami baj. Kérlek mond el. Tudod, hogy megbízhatsz bennem. - fogja tovább a kezem, majd magához húz, és megölel. Annyira szeretek a biztonságot adó karjai közt lenni. Annyira megnyugtató.
- Emlékszel arra, amikor meséltem, hogy mit álmodtam? - nézek fel rá, de még mindig a karjai közt vagyok.
- Persze. Miért?
- Mostanában mindig ezt álmodom. - húzom el a számat. - Annyira kezd rossz érzésem lenni.
- És változott azóta az álmodban valami?
- Nem. Csak a szokásos; jön egy levél nekem az örökbefogadó központtól, hogy engem örökbe adtak, és az igazi családom felkeres. Ennyi.
- Figyelj Sam. Ez csak egy buta álom. Nincs jelentőssége.
- De már több mindent megálmodtam. Hogy Dave fiú lesz..amikor még anya terhes volt, hogy te meg én, hogy apát kórházba kell vinni sürgősen, és most ez. Mind beváltak. Most miért ne válna be?
- Tudod mit? Szerintem beteg vagy.
- Nick kérlek...
- Komolyan beszélek. Menj haza, pihend ki magad, holnap ne gyere suliba. - simogatja meg a hajam.
- Mond anyának, hogy ne menjek suliba, mert ilyeneket álmodok, és ennek hatására biztos beteg vagyok. - hadarom el a mondandómat, majd a végén vágok egy flegma fejet, aztán Nick megcsókol.
- Beszélek vele, de te menj, vegyél egy nagy - a nagy-ból az 'a' betűt eléggé elnyújtotta.. - forró fürdőt, aztán menj lefeküdni. Rendben?
- Rendben. - mondtam mélyülő hangon, és adott egy puszit a fejemre.
 Mentünk hazafelé, majd /ígéretünket betartva/ én vettem egy forró fürdőt, és elmentem lefeküdni, ő meg beszélt anyával.
 Másnap reggel anya kelt nagy meglepődésemre, és egy elég furcsa hírt közöl velem, amit még én magam sem hiszek el. Valóban örökbe vagyok fogadva.